L.

AIPA
Fejlődő piaci szektorok, innovatív mentorok A gazdaság- és a vállalkozásfejlesztést helyezi középpontjába az AIPA Nonprofit Kft. 2016-tól igénybe vehető komplex szolgáltatásrendszere, melyet a Kecskeméti Főiskolával és a Kecskeméti Önkormányzattal együttműködve a Tudáspark elnevezésű TÁMOP-4.2.1.C-14/1/Konv-2015-0011-projekt keretein belül,...
Megváltoztak a pályázati arculatra vonatkozó szabályok pályázat Tájékoztatás az Új Széchenyi Terv arculati elemeinek használatáról2014. május 20. Az Új Széchenyi Terv kötelező arculati elemeinek használatára vonatkozóan 2014. május 20-tól a következő előírás az irányadó: A kedvezményezettek - az Új Széchenyi Terv logó mellett - a “Magyarország megújul”...
Lecsaptak a kínaiak a magyar cég találmányára itthon, külföld, gazdaság Nemcsak pénzt, hanem értelmes feladatot kell adni a vállalkozóknak, hogy elinduljon a magyar gazdaság növekedése - véli Mészáros Csaba, az evopro alapító vezérigazgatója, akinek nulla emissziós buszai iránt Keleten egyelőre nagyobb az érdeklődés, mint itthon. India után Kínába is elkísérte Orbán...

„Elsíztem a téglákat” – a Szocsiban meglepetést okozó Miklós Edit első nagyinterjúja

Megosztás

Miklós Edit nagyszerű teljesítménnyel, minden idők legjobb magyar alpesi sí eredményét elérve a hetedik helyen végzett lesiklásban a szocsi téli olimpia szerdai versenynapján. Ebből az alkalomból közöljük a sportolóval még az olimpiai készület közben, karácsony előtt készített interjúnkat.

Magyarország eddig kizárólag a jeges számokban jutott valamire a téli olimpiákon, ám most Miklós Edit személyében „havas" világklasszisjelöltünk is van. A versenyző máris többet hozott, mint sokan várták: minden idők legjobb magyar alpesi sí eredményét elérve a hetedik helyen végzett lesiklásban a szocsi téli olimpia szerdai versenynapján.

A csíkszeredai versenyző – aki hétfőn 16. lett szuperkombinációban – 25-ként vághatott neki a távnak. Miklós 1:42.28 másodperces eredménnyel zárt; néhány percig az olimpia pontszerző hatodik helyen állt – az őt követő norvég Lotte Smiseth Sejersted azonban megelőzte.

A Heti Válasz karácsonyi lapszámában mutatta be Miklós Editet – a magyar sajtóban először nagyinterjú keretében. A kiváló szerdai eredmény alkalmából most egészében közöljük a beszélgetést.

 

Síelt valaha Magyarországon? 

Nem volt rá lehetőségem; amikor itt van némi hó, épp külföldön versenyzek.

Mikor csúszott utoljára Erdélyben?

Néhány éve, karácsonykor. Ha hazajutok, a barátaimmal néha felmegyek csúszkálni Hargitafürdőre.

Találkozott valaha magyar szurkolóval, aki ön miatt ment el egy világversenyre?

Nem. A síszövetség vezetése viszont szabályosan gyötri magát értem – ez sem akármi!

Szocsira magyar edzővel készül?

A vezetőedzőm osztrák. A magyar trénerek jelenleg nincsenek benne a sívilág körforgásában, nemigen becsülik meg őket. Ugyanakkor van mellettem egy állandó magyar segítő, Stark Márton; nélküle nem vinném semmire.

Se magyar lejtők, se szurkolók, se magyar vezetőedző. Milyen érzés így képviselni egy nemzetet?

Tetézzem? A magyar országos bajnokságokat is Ausztriában rendezik. Amíg Romániában versenyeztem, legalább a „nemzeti” versenyek odahaza voltak. Úgy vagyok vele: ha jönnek az eredmények, biztos jó muri lesz néhány embernek, ha jön utánam szurkolni.

A sízés ma iparág. A sztároknak saját léceket gyártanak, emellett csak vaxmesterből – akik a csúszást segítő kenőanyagokért felelnek – van nekik vagy négy. Közben ön a honlapján keres fejszponzort, hogy a bukósisakon elhelyezett hirdetésből is legyen valamicske pénze. Kicsit fapados...

Sokat gondolkoztam, mi lenne jobb: egy osztrák csapatban versenyezni, ahová nehéz bejutni, de ha sikerül, mindened megvan, vagy egy ilyenben, mint a magyar, ahol nincs tolongás, de nehéz megteremteni a hozzávalókat. Nekem ez utóbbi szimpatikusabb. Persze így előfordul, hogy indulni kellene a világkupára, de a versenyruha sehol, mivel a síszövetségnek is állandóan kalapoznia kell. Egy osztráknak már gyerekkorában olyan felszerelése van, amilyenről mi csak álmodtunk, ezért sokuk rá is un a dologra. Én egy új síszemüvegnek is tudtam örülni.

A szülei nem rokkantak bele anyagilag, hogy a kicsi leány ilyen drága sportra adta a fejét?

Ma is lakásban laknak, nem házban. Kemény áldozatot hoztak értem. Lényegében elsíztem a téglákat...

Önök sídinasztia?

Kicsit se; édesapám jégkorongozott.

Hány másodperc hátránnyal indul a világversenyeken, csak azért, mert szegényesebb a hátországa, gyengébb a felszerelése?

Nem élem bele magam, hogy hú, mekkora a hátrányom. A ruhám végül mindig meglesz, a lécek is felgyorsulnak, ha sokat megy velük az ember. Stark Márton ráadásul tud úgy vaxolni, hogy az előző világkupa-sorozatban a franciaországi Méribelben a starttól a feléig nekem volt a legjobb időm. Persze hosszabb távon visszaüt, hogy nincs saját fiziósom, aki megmasszírozna, vagy orvosom, aki azonnal kigyógyítana a meghűlésekből.

Ennél komolyabb sérülés is előfordul: az előző olimpián helikopter vitte le egy esés után.

Vancouverben ennek ellenére nem volt komoly a dolog, csak részleges szakadás. Előtte a 2006-os olimpiára is megszereztem a kvalifikációt, csak eltört a sípcsontom. Ezek nem drámák; egy sérülés után sosem egyszerűen felépülni szeretnék, hanem erősebb akarok lenni, mint valaha. Az országváltásnál is elölről kellett kezdenem az egészet, mert törölték az összes világkupapontomat és minden fontos eredményemet. Amikor átigazoltam, 23 évesen úgy kezdtem a versenyzést, mintha 16 éves lennék. Utolsó rajtszámmal kellett odaállnom a pályára.

Ezt a román szövetség akarta így?

Adhattak volna úgynevezett zöldkártyát, és akkor maradnak a pontjaim. Inkább megbüntettek. De megérte.

A magyarsága miatt büntették?

Ezt így nem szokás kimondani. Tény viszont: Romániában egyetlen sajtótájékoztatót nem szerveztek nekem, holott én voltam az egyetlen lány az alpesiek közül, aki kijutott az olimpiára. Ha azt mondtam, hogy az első hatban szeretnék lenni, kikacagtak, senki nem volt büszke rám. Kellett, hogy egy akkora országban legyenek sportolók, de nem hittek bennem. Magyarországon éppen fordítva van minden.

Ön mennyire hisz magában?

A pályám csúcspontja nyilván egy olimpiai arany lenne – de erre születni kell. Annyit mindenképp szeretnék elérni, hogy ha valamelyik nagy sínemzet csapatával együtt edzek, ne a magyart küldjék utolsónak, hanem én menjek elsőnek. Világkupafutamon és vb-n is voltam már 18., de ilyen szinten mindenkiben benne van akár az érem is. Amikor Méribelben 26. lettem, egy másodpercet vert rám az első. A németországi Garmisch-Partenkirchenben viszont a bő két másodperces lemaradás is elég volt a 18. helyhez. Nemigen van összetettebb sport a sínél. Mindig más pályán csúszunk, egyik napról a másikra romlik vagy javul a hó minősége, előfordul, hogy míg az első versenyzőnél süt a nap, a harmincadiknál bejön a köd, a hóesés, és nem ritka, hogy miközben a szél az előttem lévőt hátulról segíti, nekem épp szemből fúj. A célom tehát az, hogy megpróbáljak a lehető legtöbbször az első húsz-harmincban benne lenni; egy kis szerencsével abból már bármi lehet.

Hogy lehet, hogy önt ma a hosszú, villámgyors számokban, azaz lesiklásban és szuper-óriásműlesiklásban jegyzik, miközben gyerekkori edzőhelyén, Hargitafürdőn legfeljebb rövid szlalompályát lehet tűzni?

Amikor nagyobbak lettünk, az akkori edzőm, Bíró Tibor betette a léceket az Oltcitba, és irány Brassó, ahol már voltak megfelelő pályák. Látta rajtam, hogy nem fürge vagyok – a szlalomhoz az kell – , hanem drabális, aki pont jól elvan a kevés kanyarral. Egyszer második lettem a korosztályom felettieknél, így kezdett körvonalazódni, hogy érdemes hajtanom. Aztán 12 éves koromtól már szinte állandóan Ausztriában síztünk.

Mi a titka Hargitafürdőnek? Egy-két rozoga sífelvonóra hogyan épülhetett ilyen remek nevelőiskola?

Talán az áldozatos edzők. Nem véletlen, hogy a végig román színekben maradó Tófalvi Éva ugyaninnen lett világhírű a sílövészetben. Fontos, hogy az edződ is sokra akarja vinni veled, ne csak a honoráriumért csinálja. Bíró Tibor és később Bónis Ferenc is ilyen volt.

Ma van olyan része a fizikai felkészülésének, amit a Hargitán vagy Csíkszeredában végez?

Nyáron, ha nyugalomra vágyom, igyekszem hazamenni a szüleimhez. Budapesten az edzőteremig is utaznom kell, Csíkszeredában öt perc alatt a terepen vagyok, ha kerékpáros erőnléti edzésre van szükségem. Odahaza ráadásul nem versenyző vagyok, hanem a Lupu – édesapámat így becézik – lánya.

Tud még szépnek látni egy hegyet, vagy az önnek már csak „pálya”?

Mindenütt szeretek az első lifttel felmenni a hegyre, hogy már ott érjen a napfelkelte. Ebbe képtelenség beleunni.

A szocsi olimpiai sípályák zöldmezős beruházásban épültek, unalmasak talán azok sem lesznek.

Érdekes olimpia lesz. Állítólag ott hatványozottan igaz, hogy egyik percről a másikra ködbe tud borulni minden. Nekünk, fiataloknak persze jó, ha új, kiszámíthatatlan egy helyszín, mert az idősebbek, akik tízszer körbesíztek már minden létező pályát a világban, nincsenek előnyben. Állok elébe.