Külföldi hírek - külföld

Visszatérnek a külföldi turisták Görögországba, a központi bank pénteken közölt adatai szerint májusban 38,5 százalékkal, az idei év első öt hónapjában pedig 15,5 százalékkal nőttek az idegenforgalmi bevételek.

Egyiptomban újabb összetűzések voltak Mohamed Murszi elűzött egyiptomi elnök hívei és ellenzői között.

Ausztrália ezentúl az összes hajón érkező menekültet Pápua Új-Guineába irányítja, válaszul arra, hogy drámai mértékben megnövekedett az Indonéziából érkező menekültáradat - jelentette be pénteken Kevin Rudd kormányfő.

Idén több hamis euró bankjegyet találtak eddig, mint tavaly egész évben.

Súlyos börtönbüntetésre ítélték pénteken Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő három közeli ismerősét és munkatársát kerítésért.

Románia engedély nélküli akciót hajtott végre egy másik ország területén - jelentette ki Traian Basescu államfő pénteken azzal kapcsolatban, hogyan hozták vissza az országba Omar Hayssam, korábban Romániában élő szíriai üzletembert, akit távollétében húsz év börtönre ítéltek terrorizmusért.

Napokon belül újabb leleplező cikkek jelenhetnek meg Edward Snowdentől, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori munkatársától származó információk alapján - mondta az a brit újságíró, aki júniusban a The Guardian című lapban elsőként közölte Snowden nemzetközi botrányt kiváltó kiszi

Földcsuszamlás történt Törökországban, legkevesebb öt ember meghalt és többen megsebesültek a szíriai határ mellett.

Szabadlábra helyezik a volt cseh kormányfő kabinetfőnökét.

A jogerős ítélet megszületéséig szabadlábra helyezte Alekszej Navalnij neves orosz ellenzékit Kirov város bírósága pénteken, de korlátozta mozgásszabadságát.

Oldalak