Írjon nekünk:
online@hitelesforras.hu
Tel.:+36-30-738-5727
Írjon nekünk:
online@hitelesforras.hu
Tel.:+36-30-738-5727
Aleksandar Vučićot hivatalában fogadta a kormányfő - jelentette a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
Semmis Iránnak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) szeptemberben megkötött megállapodása - közölte az Iszlám Köztársaság Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsának vezetője az állami média jelentése szerint.
Szófiában közölték: ha a Kreml kéri, akkor a bolgár hatóságok engedélyeznék Vlagyimir Putyin orosz elnök repülőgépének, hogy a tervezett budapesti csúcstalálkozóra átrepüljön az ország légterén légterén.
Kijev 25 Patriot légvédelmi rendszer megvásárlásáról készül szerződést kötni – jelentette be az urán elnök.
Telefonon beszélt egymással Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter a tervezett budapesti csúcstalálkozó előkészítéséről – közölte honlapján az orosz diplomáciai tárca.
Csizmazia Gábor Amerika-szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy az amerikai elnök úgy akarja hátrahagyni az ukrajnai konfliktust, hogy kívülről támogatja tovább Ukrajnát, de csak annyira, hogy ne eszkalálódjon a helyzet.
A robbanás 12 óra körül következett be a dél-romániai Ploiestiben található létesítményben, de állítólag tűz nem keletkezett.
Hetek óta fej fej mellett verseng egymással a kormányon lévő konzervatív CDU/CSU és az ellenzéki, radikális jobboldali AfD a közvélemény-kutatások első helyéért.
Alkotmánysértőnek minősítette a román alkotmánybíróság a bírák és az ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezetet, amelyet parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással próbált hatályba léptetni az Ilie Bolojan vezette négypárti kormány.
A héten megjelenik Virginia Giuffre önéletrajzi könyve.