Külföldi hírek - külföld

A legkorszerűbb, negyedik generációs vadászbombázó repülőgépekkel erősíti védelmi célokat szolgáló légiflottáját a Bundeswehr. Ezt célozza a világ legnagyobb repülőgépgyártójának, az Airbusnak továbbított megrendelés, amely a toulouse-i székhelyű cégnek is kapóra jött.

Koalíciós megállapodás született hétfőn a Japánban kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) és a jobbközép Japán Megújulás Párt (JIP) párt között; a megállapodás vélhetően utat nyit az LDP vezetője, Takaicsi Szanae miniszterelnöksége előtt, akinek személyében először lenne nő a szigetország minis

Nagy-Britannia az elmúlt fél évben több mint 85 ezer drónnal látta már el Ukrajnát – közölte a londoni védelmi minisztérium.

Magyarország számára Bulgária fontos szövetséges – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn újságírók előtt, miután megbeszélést folytatott Rumen Radevvel, a Bolgár Köztársaság elnökével Szófiában.

Helyi bányászok tettek bejelentést. A hatóságok figyelmeztetést adtak ki.

A nemzetközi figyelem középpontjába került Budapest, miután bejelentették, hogy a magyar főváros lesz a helyszíne az amerikai és az orosz elnök csúcstalálkozójának. A külföldi reakciókról az InfoRádió Gálik Zoltánt, a Corvinus Egyetem docensét kérdezte.

Az amerikai titkosszolgálat bukkant egy vadászlesre ott, ahol a repülők biztonsága érdekében egyáltalán nem lehetett volna ilyesmi.

Az ukrán elnök egy friss nyilatkozatban megerősítette, kész elmenni Budapestre, hogy "bármilyen formában" felvegye a kapcsolatot az ott találkozó Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

A balesetet szenvedett török teherszállító repülőgépet az Emirates bérelte. A tragédiának két halálos áldozata van.

Az ukrajnai háború befejezéséről folytatott tárgyalások során nem szabad nyomást gyakorolni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre a területi engedmények témájában - vélekedett Donald Tusk lengyel kormányfő egy vasárnap esti X-bejegyzésében.

Oldalak