beruházás

Zöldmezős beruházást indít a P&G

A rendezvényen beszédet mond Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, valamint Papp Kitti, a P&G közép-európai pénzügyi igazgatója. A cég közlése szerint a mintegy 85 millió dolláros beruházással megvalósuló gyöngyösi létesítmény a P&G második gyára lesz Magyarországon, az új gyár a gyöngyösi ipari parkban épül fel mintegy 240 ezer négyzetméteren.

Így veszíti el a sokmilliárdos beruházásokat Magyarország - elfordulnak tőlünk a német cégek?

Mind több német projekt dönt a régió más országai mellett, az üzleti környezet alakulása ugyan egyelőre nem hoz nagyobb kivonulásokat, azonban a korábbiakhoz hasonló erőteljesebb növekedésre sem lehet számítani − mondta lapuknak Dirk Wölfer, a Német−Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara kommunikációs osztályvezetője.

A német cégek visszajelzései alapján milyennek látszik a gazdasági, vállalkozási környezet jelenleg? Vannak, akik kivonulást fontolgatnak?

Kecskemét: kinek kell egy 9 emeletes lakóház?

Pályázatot ír ki az önkormányzati KIK-FOR Kft. a tulajdonában lévő Mátis Kálmán u. 12. szám alatt található, összesen 37 lakást magában foglaló ingatlan értékesítésére. A régóta üresen álló épület eladásának közvetlen indokairól, a pályázati elbírálásnál kiemelten fontos tényezőkről, valamint az ingatlan értékesítéséből várható bevétel jövőbemutató felhasználásáról Minda Imre László, a KIK-FOR Kft. ügyvezetője és Losonczy László főmérnök ma (július 25-én) délelőtt sajtótájékoztatót tartottak Kecskeméten.