Írta: Hiteles Forrás - (k, 2014/03/11 - 14:06)
A Gyurcsány-kormány volt titokminiszterének testvére, Szilvásy Péter által mind a mai napig üzemeltetett „Kormányzati Tanácsadó Jósda" szerint az április 6-i országgyűlési választásokon „az Összefogás pártjai nyernek, legalább 60 százalékos többséggel".
Írta: Hiteles Forrás - (h, 2014/02/24 - 08:05)
Ötletelnek, konferenciáznak, vitáznak, majd nem jutnak semmire. Az Európai Unió jövőjéről, az új irányokról folyó diskurzusok kisiklottak. A legvalószínűbb, hogy nem lesz semmi. Semmi új. Csak ami eddig is volt.
Írta: Hiteles Forrás - (h, 2014/02/17 - 08:07)
Mától két héten át gyűjtik az ajánlásokat az április 6-i választás reménybeli indulói. Az új Zuschlag-ügy bizonyítja, hogy olyan „kamuformációk” is megjelentek a színen, amelyek kizárólag az állami kampánybüdzsé leszívásában érdekeltek.
Írta: Hiteles Forrás - (cs, 2014/02/06 - 08:35)
India, Japán, Törökország és Oroszország után Orbán Viktor hamarosan Pekingbe látogat. A külpolitikai offenzíva nyomán ismét fellángol a vita: Nyugatról való „kivezetésünket” készíti elő a kabinet, vagy csak beszálltunk a globális versenybe? És hol a helye Kína stratégiájában a Budapest és Belgrád közötti vasútvonalnak?
Írta: Hiteles Forrás - (k, 2014/02/04 - 15:57)
A rezsicsökkentés megvédését és folytatását nevezte az elkövetkező időszak legfontosabb feladatának Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján, hétfőn, napirend előtt. 2014 a rezsiharc éve lesz - jelentette ki a kormányfő, aki azt is mondta: a kabinetnek létre kell majd hoznia az első nonprofit energiaszolgáltatót.
Írta: Hiteles Forrás - (k, 2014/02/04 - 15:53)
Nem állítják fel a német megszállás emlékművét a Szabadság téren, írja a Népszabadság. A lap úgy értesült, hogy a választások előtt biztos nem avatják fel Párkányi Raab Péter alkotását, mely azonban minden jel szerint elkészülhetett. Közben Rogán Antal cáfolta a hírt.
Írta: Hiteles Forrás - (cs, 2014/01/23 - 09:56)
Nagyon rossz az ország híre, ezért vállalta, hogy Budapesten részt vesz a Magyarország Barátai Egyesület rendezvényén. Az 1956 óta Svájcban élő neves újságíró, a rendszerváltás-szakértő Oplatka András ugyanakkor a magyar kormányt is bírálja az ország rossz megítélése miatt.

Írta: Hiteles Forrás - (h, 2014/01/13 - 10:45)
Nem kis meglepetést okozott a Magyar Közösség Pártja (MKP) által indított Bárdos Gyula, az első magyar államfőjelölt Szlovákia történetében, azzal, hogy a szükségesnél háromszor több aláírást gyűjtött össze, így indulhat a március 15-i elnökválasztáson. Esélyeiről kérdeztük Hamberger Juditot, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársát, Szlovákia-szakértőt.
Írta: Hiteles Forrás - (cs, 2013/12/19 - 09:35)
Orbánék léptek: szobrot kapott Bánffy Miklós.
„Kegyelmes uram, nagyon sajnálom, hogy hétszáz esztendős itt-tartózkodás után elhagyja Erdély földjét" - az anekdota szerint így búcsúzott a kolozsvári állomáson 1949-ben Kelemen Lajos történettudós Bánffy Miklóstól. A nyelvbotlás nem is volt akkora tévedés: az évszázadok során a Bánffyak az erdélyi magyar művelődés mecénásai, mintagazdaságot irányító birtokosok, forróvérű hadvezérek, a „tündérkert" megmaradásért kontyos törökkel vagy copfos némettel trafikáló főurak voltak.
Írta: Hiteles Forrás - (k, 2013/12/10 - 08:39)
Tudatosabb piackereséssel és a hazai kkv-k támogatásával lehet esélyünk arra, hogy érdemben betörjünk a számunkra érdemi gazdasági eredménnyel kecsegtető keleti, illetve ázsiai országok piacára – jelentette ki Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára. Ma már nem csak az a feladat, hogy az ország ismertségét tovább növeljük.
Oldalak